Ferenczi Józsefről

Ferenczi József festőművész- rajztanár

(1921-1993)

1921. szeptember 26-án született Lajoskomáromban.
Édesapja Freschl (1925-ben Ferenczire magyarosított) Péter földműves, édesanyja Ulrich Mária háztartásbeli. Testvérei: öccse Jenő MÁV főmérnök, húga Mária tervező-rajzoló, ma már nyugdíjasok.

1927-ben család Budapestre költözött, itt végezte az elemi, majd a polgári iskolát. Ezt követően a jászberényi Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói diplomát 1941-ben.
Ezután Gácson, Nógrádmegyeren, majd Mezőszilason tanított. 1948-ban került Sarródra. 1950-ben megnősült, felesége Honyák Katalin sarródi tanítónő, három lányuk született.

1949-től kántor-tanítóként, majd 1950-től tanítóként dolgozott Sarródon, időnként Eszterházán (ma Fertőd) is kisegített.
A tanítás és a család mellett állandóan képezte magát, a pécsi Tanárképző Főiskolán rajztanári diplomát szerzett.

Az 1972. évi körzetesítést követően Agyagosszergénybe, majd Fertődre került rajztanárnak, ahol 1983-ban történt nyugdíjazása után is tovább tanított. Kapuváron és Fertőszéplakon is óraadó tanárként dolgozott.
A család a falu (Sarród) temploma mögötti ún. tanítóházban lakott. Elől, hátul két tanterem volt az 1-4. osztálynak, de itt kerültek megrendezésre a különböző alkalmakra betanított népi színművek, kulturális események. Sok emlékezetes rendezvényt állítottak össze feleségével együtt. Amikor 1962-ben felépült a falu kultúrháza (benne könyvtár), annak igazgatói tisztségét töltötte be haláláig.

52 éven át oktatott, nevelt, sok szeretettel szolgálta az iskolát, éppen olyan szerényen és önzetlenül, ahogy egyik kedves írójától, Gárdonyi Gézától olvasta a Lámpás című írásban.
Ahogy önéletrajzában írta „az irodalomban Gárdonyi Géza az élet és a tanítói hivatás szépségeire, Móricz Zsigmond a drámára, Tersánszky Józsi Jenő, akivel személyesen is találkozott, a derűre, az örök optimizmusra tanította, Németh László munkái pedig az elkötelezettség, az önművelés, az igényes megfogalmazás példatára voltak.”
Művészi tehetségét apai nagyapjától Freschl Józseftől örökölte, aki kézügyességével, fafaragásaival jó nevet szerzett Lajoskomáromban, majd az indíttatást 4. osztályos tanárától kapta.

Az 1960-as évektől kezd intenzíven rajzolni, festeni. Fő területei az akvarell és a karikatúra. Ahogy írta, mindenütt az embert kereste, a tárgyban, a tájban, csendéletben és természetesen az arcképfestésben. Éppen ezért erősen kötődött a portrékarikatúrákhoz, az életképekhez. Egész életében aktívan sportolt, a fertődi csapatban edzőként is dolgozott. Rajzain főleg kedves sportolóit, művésztársait, politikusokat és népszerű művészeket is megörökített. Karikatúráit a Kisalföld című napilap is közölte. Tablói Győrben, Veszprémben és Fertődön kerültek kiállításra.

Mesterei voltak Cziráky Lajos, Gáspárdy Sándor, Kele Sándor és Ányos Imre. Példaképei Cezanne, Chagall, Max Gubler. A magyarok közül Tóvári Tóth István, akivel jó barátságban volt és Czóbel Béla. Stílusa impresszionista volt alkotó, expresszív elemekkel.

1973 óta rendszeresen vezetett képzőművészeti szakkört Fertődön. Tagja, majd vezetője volt a kapuvári képzőművészeti körnek. Életének utolsó évében a Soproni Képzőművészeti Társaság is felvette tagjai közé, de hirtelen halála miatt ez a kapcsolat nem teljesedhetett ki. Minden lehetőséget megragadott, hogy a népművelés terén is továbbvigye Sarródot és közvetlen környezetét.
Megalapította az obsitosok klubját, a gyermekek eszperantó klubját (őszintén hitt a világbékében, a közös nyelvben), az ifjúsági klubot és minden közéleti eseményre tartalmas és emlékezetes műsorral készült. Tanítványait a rajzon belül a népművészet értékeinek felismerésére, ápolására késztette.

43 évig tartó házasságában felesége nemcsak házastársa, de kollégája és munkatársa is volt. A sarródi évek alatt felesége a kisebb, míg ő az idősebb korosztály tanítója volt.
Szerettek utazni, világot, országot látni. Sok külföldi útjukból számtalan alkotás született. Párizsban, Londonban, Olaszországban és a környező országokban jártak, az itt született alkotások egy része még látható a család tulajdonában lévő emlékkiállításnyi anyagban. Képei megtalálhatók külföldön, Amerikában, Spanyolországban, Svájcban, valamint kollégáknál, barátoknál idehaza.

Tiszta színekkel, formákkal és gyorsan dolgozott. Másképp nem is lehetne magyarázni termékenységét. Portréin és karikatúráin a lényeg a modell karaktere. Tájképeiben és csendéleteiben pedig az impresszió, mely a művészt fogva tartja, magával ragadja. Pár kép erejéig szívesen fordult más technikák, pl. olaj, zsír-és pasztell felé, de az igazi „szerelme” az akvarell és a ceruza maradt. Állandóan kereste a lehetőséget az emberi kapcsolatok elmélyítésére, a művészi kifejezés gazdagítására. Nyitott volt mindenre, ami emberi.
Ugyanakkor a környező világ szépségeinek megóvására, őrzésére intett faluképeivel, a hansági életmód megörökítésével.

A Kisalföld című kötetben megjelent Sarródról egy rövid monográfiája, melyet illusztrált is. Feleségével folytatta azt a helytörténeti kutatást, melyet dr. Élő Dezső Sarród monográfiája című kötetével megkezdett.
A Ferenczi házaspár feldolgozta az 1937-1992 közti időszakot, mely kézirat formájában, sokszorosítással került terjesztésre a volt tanítványok és szüleik körében.

Neve megtalálható a Kisalföldi művészek lexikonában (Salamon Nándor művészettörténész, művészeti író szerkesztésében). A 2007. decemberében megjelent Soproni Füzetek című kötetben pedig Fejér Zoltán festőművész méltatta életét és munkásságát, A festőművész tanár humanizmusának fényei címmel.

1992-ben – feleségével együtt – megalapította és elindította a sarródi alkotó művésztábort, melynek fő feladatait is meghatározta:
Megörökíteni a táj még érintetlen varázsát, a Fertő-part még megmaradt építészeti remekeit, az itt élők ősidők óta folytatott háziipari munkáját, az eszközöket, az életmódot, a hansági hangulatot,
az Esterházy-kastélyt és környezetét,
a fertőszéplaki dombot ölelő házsorokat,
de mindenekelőtt Sarród község történetéhez, történelméhez kapcsolódó emlékeket.
Nagyon fontosnak tartotta az ún. amatőr és képzett művészek közötti közeledést, ezért országosan ismert alkotókat is meghívott konzultációra.
Festőtábora egy kedves hangulatú, kellemes közös hét közös eltöltését jelenti kollégák, művésztársak és művészpalánták között.
Feladatul szabta a tehetségek gondozását, azonos érdeklődésű nemzedékek találkozását, közös munkával egybekötve.

Váratlanul távozott 1993. július 8-án. Halála után özvegye, majd lánya szervezésében – immár Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor néven – az Ő szellemében folytatódik ez a szép kezdeményezés.
Művészi hitvallása útmutató az alkotótábor szervezőinek és tagjainak:

„Mindenütt és mindenben az embert keresem, a tájban, a tárgyban, az emberben.”

Ferenczi József