In memoriam

A FESTŐMŰVÉSZ TANÁR HUMANIZMUSÁNAK FÉNYEI

Gondolatok a Ferenczi József (1921-1993) halálának 10. évfordulóján megrendezett emlékkiállítás elé.

Minden kiállítónak van sajátos üzenete. Főképpen hazánk olyan fiának, aki képes volt környezete megbecsüléséből kiindulva olyan magasztos tettekre, melyek a lélek felemelkedését szolgálták fáradhatatlanul. Ferenczi esztétikum iránti fogékonysága az igazi alázaton és tiszteleten alapszik, mely a vizualitás útkeresésében nyilvánul meg. A szépre fogékony generációk felnevelésével a tömegkultúra felé is fordult, így önmegvalósításával együtt kivívta a közmegbecsülést is.

A szabad élniakaráshoz idézem Viktor Frank gondolatát:

„Az élet pohár, nyitott és végtelen.”

Az esztétikumok gyönyörködtető ereje is végtelen és minden befogadó számára nyitott. Miként Sarród Fertőddel egybekapcsolódva teret, lehetőséget adott a helyi vizuális kultúra felvirágoztatásához, az izmusok korában nem mindig voltak kedvezőek a feltételek. De Ferenczi József tanár meglátta a kibontakozás jövőbeni útját.

Pedig akkor még nem voltak divatos programok az alkotótáborok. A művészek nem álltak ki kiállítani tanítványaikkal. Feleségével, Katica nénivel és egyik leányukkal, Katalinnal tudatosan motiválták környezetüket. Felhívták a figyelmet a kultúrtáj lehetőségeire, az alkotói szabadprogramok kreatív folyamataira. Lelkesedésükkel felvirágoztatták és híressé tették – hagyományt teremtve – provinciájukat. A művészeti nevelésnek teret adva, változatos programok szervezésével, felkészült szakemberek irányításával tevékenységük példaértékűvé vált.
Barátokat és támogatókat szereztek, pedig nem könnyű a közért tenni!
A kezdet nem mindig sikertörténet.
Kapcsolatteremtő erejük dinamikus fejlődést hozott a társas, szabadidő-centrikus művészeti nevelés területén. Az elmúlt 10 év Ferenczi József nevével fonódott össze.

De milyen egyéni életművet hagyott maga után a névadó mester?

Emlékeim messzire nyúlnak vissza. 1963-ban találkoztunk Sopronban egy nyári rajztanári továbbképzésen, melyet dr. Gáspárdy Sándor és Turóczi Mária vezetett. A lelkesedéssel teli, fiatalos lendületű kolléga figyelmességével és humorával hívta fel magára a figyelmet. Egyszer csak unokája szépen rajzolt képeslapjával lepett meg. 1993-ban Sopronban, a Soltra Tamásné által vezetett továbbképzésen készítettem róla tréfából egy monotípiát, nem sejtve még a szomorú nyarat, mikor sírjánál állva búcsúztattam a képzőművészeti társaság nevében.

Tisztelt megemlékezők!
Ferenczi József művészként is hagyott hátra üzenetet. 52 termékeny éven át dolgozott. Hagyatéka gazdag. Önfejlesztése során rengeteg vázlatot készített, mint „noteszos ember”. A látványértékek spontán rögzítése mellett, élményei tudatos megfestéséhez az akvarell műfaj felelt meg a legjobban. A karakterisztikumok szempontjából pedig a karikatúra.

A Csornán élő Kálmán Gyula tanár, művészeti író jegyezte meg róla, hogy „Genius Loci”. De mivel is érdemelte ki ezt a megtisztelő jelzőt? – Ha visszagondolunk a Fertőtáj festészeti múltjára, akkor a neves alkotók közül felsorolhatjuk Wossinszky Kázmért, Mihalovits Jánost az 50-es évekből. De sokan mások is festették a Fertőmentét, mint Mende Gusztáv, Mühl Aladár, Gáspárdy Sándor, D. Hoffer Erzsébet, Grabner József, Völgyi János.

Kapuvárnak Ányos Imre lett a festője, Csornának Kóbor István és Sarród-Fertődnek Ferenczi József.
Egy vidéknek igazi jellegzetességét csak az képes elhihetően ábrázolni, aki együtt él vele. Ferenczi József is ezt tette. Együtt lélegzett környezetével. Ez hozta meg számára legegységesebb alkotói periódusát, az akverelles-gvash képeket. Ezek a levegőperspektívás látványképek, kifejezik e táj vizuális lelkületét.

Festői mámorában, lendületes szélessávos ecsetkezelésével a dinamikus mozgásfelületek létrehozásával kifejezte a Fertő-vidék megfeszüléseit és kibontakozási vágyait. A szélesen összemosott lazúr tektonikák, struktúrák, pasztózatos sávjai a helyi lokálszíneket tartalmazzák. A telített okkeres barnás földszínek melegen harmonizálnak a zöld színek mattos erejével, s a ráépülő vegetációval: fákkal, füvekkel, nádakkal, virágokkal.

A látványérzet csodája és egyben meglepetése a nagy térritmusokban felvitt kobalt és ultramarinkék színeffektusok, melyek friss, üde ragyogással olvadnak egybe a Fertő tó diffúz fehér fényeivel, s ráborulnak a tájra különleges atmoszférát alkotva. Ezzel Ferenczi megalkotta e táj harmonikus poszt plein air-es arculatát. Igazi harmóniát vitt tájképeibe, elvezetve bennünket a komplex tájérzetek titkához.

Ferenczi megragadta a térség lelkét, a romlatlan táj igézetét, s úgy érezzük, hogy az a hely, ahol a festő élt, jellegéből fakadóan szép, s igazi élményt nyújtó.
Őszinte megérzéseit a hovatartozás szeretetével oldotta fel a legtökéletesebben. Neve és lokálpatriotizmusa fémjelzi művészi üzenetét. Hagyományteremtő ereje felbecsülhetetlen a vidék számára. Mementóul Ferenczi Katalin Születésnap című verséből idézek:

„Sürget az óra
Mindig kevés
Jó szó, kávé, nevetés.
A búcsúzás könnyeket hoz elő,
Szívünkben gyertya ég,
Lángol, hetvenkettő.”
(1993. IX.26.)

Ferenczi Józsefnek posztumusz köszönet ezen a helyen is lélekformáló munkájáért, büszke magyar öntudatáért. Tisztelettel és baráti együttérzéssel emlékezünk szeretetre méltó személyiségére.

Az emlékkiállítást megnyitom.
Fejér Zoltán